Könyvajánló
Ebben a bejegyzésben Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt című könyvét szeretném ajánlani.
A videóban a blogbejegyzést hallgathatjátok meg szóban, talán egy kicsit részletesebben és személyesebben elmesélve.
Célom, hogy videó és szöveg formában is eljuthasson minden érdeklődőhöz ez az ajánlás.
Először is nézzük az adatokat:
Író: Dr. Varga Zoltán pszichológus, pszichoterapeuta
Kiadás éve: 2021
Kiadó: Kossuth kiadó
ISBN 978-963-544-335-2
Oldalszám: 222
Miért ajánlom ezt a könyvet?
Alfie Kohn, Carl Rogers és Thomas Gordon könyveit mindig is előszeretettel ajánlottam a csoportomban és blogomon. Az ő általuk képviselt személyiségközpontú és demokratikus hozzáállást véltem „Varga Zoltán: A nehezen nevelhető felnőtt” könyvében is felfedezni. Ez a gyermekkép tükrözi az én mindennapjaimat is és ezt a humanisztikus hozzáállást hirdetem a blogomon és csoportomban (lásd legutóbbi bejegyzésem a participációról).
Az író gyermekközpontúsága és gyermekneveléshez való hozzáállása miatt ajánlom olvasásra ezt a könyvet. Nagyon ritkán találkozom olyan könyvvel, ahol az író tisztában van azzal, hogy a gyermekneveléshez nem egy módszerre vagy egy technikára van szükségük a felnőtteknek. Tudatában van annak és az olvasót igyekszik lépésről lépésre meggyőzni, hogy a gyermeknevelés legfontosabb eszköze a felnőtt és a gyermeknevelés nem egy az idomítással. Rettentően jól szemlélteti, hogy milyen nevelői hozzáállásra van szükségük a gyerekeknek az egészséges személyiségfejlődéshez: demokráciára és egyedi bánásmódra. Nincs sem egyforma gyerek, sem egyforma élethelyzet.
Dr Varga Zoltán könyvének a célja nem az, hogy leírja hogyan válik valaki „jó” szülővé. A könyv célja megérteti, hogy milyen hatása van a nevelésnek a gyermekekre, főleg ha az nem a gyerekek igényihez igazodik. Azt kívánja ábrázolni, hogy hogyan csúszhat negatív irányba, a jóhiszemű nevelés és hogyan töri le a felnőtt a gyermekek motivációját és kíváncsiságát. Mindemellet ejt szót más témákról is, például kifejezetten kritikusan írja le a mai oktatásügyi helyzetet. Egyértelmű állást foglal az iskolai jegyek negatív hatása mellett, több példában is felhozza, hogy miért nem kellene jegyekkel értékelni a gyermeket. Ezen felül kiemeli, hogy „az iskoláskor tanulmányainak legfontosabb része nem a hivatalos tananyag”. Olvashatóan, fekete humorral ábrázolja a szomorú mai valóságot. Igen szórakoztató a stílusa, pedig igen komoly témát boncolgat.
Egy utolsó gondolat még: Igazán szimpatikusnak tartom,hogy a borítón a neve előtt nem szerepel a „Dr” megnevezés. Olvasás közben nem érzi az olvasó, hogy egy „mindenttudó” okos akarja megmondani, hogy hogyan nevelje a gyermekét. Saját példáit hozza fel a humanisztikus szemlélet megértetésére, mindenki számára könnyen olvasható stílusban fogalmaz, mellőzi a szakzsargont.
Idézek néhány sort, hogy igazán szemléltetni tudjam mi Dr. Varga Zsolt hozzáállása a gyermekneveléshez, az oktatáshoz és szülői szerephez. Az idézetek célja, hogy kedvet adjak a könyv elolvasásához.
„Tudjuk, hogy a kicsik másképp látják a világot, mint mi. Nem kevésbé okosak, hanem másként okosak. Másként is buták." (45. oldal)
„Jó lenne hát valóban tudnunk, hogy a kisgyermek nem kis felnőtt, hanem egy, a felnőtt embertől minőségben eltérő, érdekes, izgalmas lény.” (46. oldal)
„Egy attitűdről, beállítottságról beszélek. A felnőtt ember tájékozottabb, tapasztaltabb, felelős személy. De ez nem jelenti azt, és nem is szabad, hogy azt jelentse, a gyerek szempontjait figyelembe sem kell venni.” (49. oldal)
„Sokszor elgondolkodtam azon, vajon a pedagógia terén valamennyire is tájékozott emberek hogy képesek azt a fantazmát támogatni, miféle fals, kártékony képzelet élhet a fejükben a gyerekekről, a gyerekek világáról, hogy azt hihetik, egy gyerek úgy tanulja meg az erkölcsi „szabályokat”, hogy elolvassa azokat egy könyvben, esetleg „hit- és erkölcstan”- vagy „etika” órára jár. Azt hinnék ezek az emberek, hogy fiaink, lányaink enélkül sosem tudnák meg, hogy segíteni kell az elesetteknek, hogy tisztelni és kímélni „illik” mások jogait? Hogy mi a bűn, és mi az erény?” (62.- 63. oldal)
„A közoktatás ügyét megoldani hatalmas feladat. Ehhez a hatalmas feladathoz nagyon okos, nagyon „jól nevelt”, nagyon kiművelt emberfők szükségeltetnek. Ha „benőtt fejű” vezetőinket nézzük, ha hallgatjuk is őket ezügyben megszólalni, egy tehetséges hivatástudattól fűtött nevelőnek elmegy a kedve a szakmától.” (178. -179. oldal)
„A humorérzék nélküli pedagógus katasztrófa.” (207. oldal)