Kimehetek pisilni?
Alig várjuk, hogy a gyermekek önállóan intézzék el szükségleteiket. Örülünk, ha lekerül a pelus és a gyermek önállóan tudja a szükségleteit kielégíteni. Igazán büszkék ekkor a szülők és a gyermekkel foglalkozó felnőttek. Velük együtt örülünk, hogy nekünk már nem kell a segítségünk ahhoz, hogy könnyítsen magán.
Amikor a gyermek már egész mondatokban is tud beszélni, nem csak jelzi a felnőttek felé a szándékát, hanem kérdést formálva engedélyt is kér. Miért is?
Valóban önálló az a gyermek, aki valaki engedélyére vár, hogy könnyíthessen magán?
Nézeteim szerint nem teljesen.
- Mi értelme is van igazából ennek a kérdésnek: “Kimehetek pisilni?”
A kérdésre a gyermek 99%-ban azt a választ kapja, hogy igen. Egyik felnőtt sem szeretné, ha a gyermek bepisilne és egyik felnőtt sem gondolja igazán, hogy ez egy valódi kérdés. A felnőttek nagy része nem is akarja ezt a folyamatot kontrollálni és az erejét fitogtatni azzal, hogy nemet mond.
Miért ragaszkodnak a felnőttek ahhoz, hogy a gyermekek “kikéredzkedjenek” a mosdóba?
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy akkor könnyítsen magán, amikor akar és ne akkor amikor a felnőtt ezt engedélyezi. (A méltósághoz való jogról lentebb olvashatsz tovább)
Az viszont tény, hogy akár otthon a szülő, akár intézményben a pedagógus szeretné tudni, hogy hol van a gyermek – főleg akkor, ha óvodáskorú vagy fiatalabb gyermekekről beszélünk.
Mi tehát a megoldás
- “Kimegyek pisilni.”
- “Rendben, köszönöm, hogy szóltál.”
- “Pisilni/ kakálni kell, elmegyek wcre.”
- “Rendben. Kell segítség? Menjek veled?”
Azzal, hogy a gyermeket a legelejétől fogva arra tanítjuk meg, hogy szóljon (és ne kérdezzen), ha kimegy a mosdóba, két legyet ütünk egy csapásra. Önállóságra neveljük a gyermekeket, miközben nem veszítjük el a felügyeletet a gyermek felett.
Azzal, hogy a segítségnyújtást felajánljuk, biztosítjuk a gyermeket arról, hogy ott vagyunk. Nem megyünk vele, csak ha kéri. Így teljesül a gyermeknek a privátszférához való joga. Csak azt a gyermeket kísérjük, aki ezt igényli.
A gyermek személyes kompetenciái fejlődnek azzal, ha nem engedélyre vár, hanem felvállalja a kontrollt saját maga és teste jelzésie felett, valamint a döntéshozatali képessége is nő (“én most elmegyek wcre”). Nő a gyermek önállósága, a magabiztossága és a kommunikációs készsége is fejlődik.
Egy pár szó a méltósághoz való jogról:
Az emberi méltósághoz való jog biztosítja minden ember számára az emberi bánásmódot. Ehhez pedig az emberi szükségletek kielégítésének lehetővé tétele is hozzá tartozik. Amennyiben egy gyermeknek nem tesszük lehetővé ill. megtiltjuk (nem engedjük meg) a mosdóba menetelt, úgy a méltósághoz való jogukban sértjük meg őket.
Úgy gondolom, hogy a felnőtt feladata a gyermekek jogait érvényesíteni és megtanítani őket rá, hogy milyen élethelyzetekben ne engedjenek a felnőttek fölényeskedésének. Fontos, hogy a gyermek tisztában legyen azzal, hogy a felnőttek mibe és mikor szólhatnak bele. A gyermek egy jogokkal rendelkező személy, tanítsuk ezt meg nekik!
Természetesen felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha a gyermek feltehetőleg unalmában akar kimenni a wcre? “Engedjem ki” minden 5 percben?
Óvodás korú gyermekeknél a mosdóhasználat, az ingerek érzékelése nem mindig egyértelmű és a test jelzéseinek megtanulása egy folyamat. Ez a folyamat kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tart és attól, hogy mi tudjuk, hogy a gyermeknek “nem kellhet”, még lehet, hogy ő máshogy érzékeli a nyomást a hólyagjában, esetlen felfázott(?).
Ha nincs foglalkozás és “szimplán” játék idő van, miért is ne mehetne ki olyan sűrűn, ahogy ő akar? Miért is kellene a felnőttnek jobban tudni mit érez a gyerek?
Amennyiben foglalkozás folyik, megkérdezhetjük a gyermektől: “Tudnál 2 percet várni még? Mindjárt végzünk.” illetve mérlegelhetjük: mi a fontosabb, hogy a gyermek a szükségleteivel együtt érezze, hogy komolyan vesszük vagy az, hogy a foglalkozás utolsó két percében jelen legyen? Úgy gondolom, hogy az utóbbi az esetek túlnyomó részében elhanyagolható.
- Minden egyes alkalommal amikor a gyermekek helyett a felnőtt “jobban tudja” sérül a gyermek önértékelése és önbizalma.
Sok évi óvodai tapasztalatom azt mutatja, hogy ha a pedagógus hozzáállása személyiségközpontú, gyermekcentrikus és nem a különböző szabályok rabjaként dolgozik, a gyerekeknek alig jut eszébe az ilyen “mosdóhelyzeteket” kihasználni. Ha mégis ez megtörténne, meg lehet velük beszélni. A gyermek csak kicsi, de nem buta. Ne becsüljük le őket és bánjunk velük tisztelettel.
Amennyiben követnéd a Facebook oldalam, kattints a képre:
A bejegyzéshez kapcsolódó (főleg német nyelvű) olvasnivaló:
Michael Lysander Fremuth: Menschenrechte – 2019
Dr. Jörg Maywald: Kinderrechte in der Kita – 2021
https://beamten-infoportal.de/magazin/beruf/lehrer/lehrer-duerfen-nicht-den-toilettengang-verweigern/
https://unicef.hu/gyermekjogok
Soha nem éreztem a “jogaim” sérülését, amikor a suliban engedélyt kértem a WC-re menni. Nem kellett emiatt pszichiáterhez járnom – mi több, ez problémaként vagy jogtiprásként fel sem merült soha bennem. Ezek mondvacsinált problémák. Ha így haladunk a személyek korlátlan jogaival, akkor a közeljövőben pucér emberekkel találkozhatunk majd – mondjuk – a munkahelyünkön, mert mindenkinek joga lesz úgy viselkedni, ahogyan szeretne. És nem foszthatjuk meg a jogaitól. Ennek a korlátlan önrendelkezésnek már láthatjuk az eredményét, amikor szégyenérzet nélkül mehetnek az utcára (Amerikában az ovodákba is) női rémségeknek öltözött szivárványhajú, eredetileg fiúnak született izék. Vagy lépten-nyomon büdös, ápolatlan, összevizelt nadrágú részeg hajléktalan emberekbe botlunk az utcán – nem sérülhetnek a jogai, hogy az utcán éljen, ha ott akar. Akarata ellenére nem lehet hajléktalan szállóra kényszeríteni. Inkább arra kéne törekedni, hogy a társadalom elvárásait ne érezze senki “jogfosztásnak”, hiszen a kialakult társadalmi rend alkalmazkodást vár minden tagjától. Ha az egyén a társadalomban a saját jogait tolja előtérbe, fittyet hányva a körülötte élőknek, annak beláthatatlan következményei lesznek. Ez a felvetett probléma nálam ugyanarra a polcra került, ahol a házastársak közötti írásos beleegyező nyilatkozat van sex előtt.
Kedves Jutka! Ebben a leírásban egyszerre követte el a szalmabáb és a csúszós lejtő érvelési hibáját, hiszen a gyermek jogát – idézőjelek nélkül – a mosdóba menetelhez hasonlította egy a biológiai szükségletekhez semennyire nem kötődő társadalmi sztenderdhez, miszerint a munkahelyre ruhában kell járni; illetve abból a jogtiszteletből, hogy a gyermek efelett az igénye felett maga rendelkezzen ön egy torz kataklizmát festett le, mintha a két dolog valóban egymásból következne. A rémségek, szivárványhajú izék és egyéb minősítő kifejezések használatába már bele sem megyek, de vajon valóban azért lettek ilyenek ezek az ön által megvetendő egyedek, mert nem kellett kikéreztőzniük pisilni? Az meg egyenesen szomorú, hogy azt gondolja, hogy bárki azért lesz hajláktalan és marad az utcán, mert az jogában áll. Ha az állam olyan ellátórendszert működtetne, ahol a hajléktalan ember valóban biztonságban, megfelelő higiéniai körülmények között, méltóságát megőrizve tölthetné éjszakáit, sokkal kevesebb ember maradna az utcán. Menjen el egyszer, nézzen körül, hátha ön is csatlakozik a társadalom azon részéhez, aki nem elvár, hanem támogat.