Göröngyös az út Németország felé

Igaz történetem arról, hogyan lettem húscsomagolóból pedagógiai előadó

Ezt a cikket az “Óvónők Lapja – romániai magyar óvónők országos szaklapja” megbízásából készítettem, amely a 2021-2022/57. számában jelent meg.

Óvónők lapja

Ha tíz éve valaki azt mondja nekem, hogy harmincas éveimben Németországban fogok pedagóguskat tanítani, jó hangosan kinevettem volna. Semmi esélyt nem láttam arra, hogy óvónőként dolgozzam, arra pedig álmomban sem mertem volna gondolni, hogy én állok majd a 10-20 fős szemináriumokon előadóként és én magyarázok pedagógiai témákról, fejlesztendő kompetenciákról, gyermekjogokról és demokráciáról németül. Furcsa, hogy mennyire nem lehet előre tudni, hogy hova sodor az élet.

Idén lett tíz éve, hogy kisodort a szél Németországba egy húsüzembe magyarokkal dolgozni. Akkor még sem németül nem tudtam egy szót sem, sem pedig diplomás nem voltam – másodéves tanuló voltam levelezőn a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző karon.

Kattints ide

Nehéz első kilenc hónap volt az indulás. Sok sírással és fizikai fájdalommal járt a hideg húsüzemi munka.

Mivel már akkor is kitartó voltam, úgy gondoltam, hogy ki kell használni az alkalmat: hol tanuljak meg németül, ha nem itt?! Éjféltől délelőtt tíz óráig húst csomagoltam az üzemben, majd heti háromszor délután négytől este hétig nyelviskolába jártam. Emellett a maradék időmben írtam a főiskolai beadandókat és ha volt időm, aludtam is egy keveset.

Soknak hangzik? Bizton állíthatom, hogy az is volt.

Gyötrelmes és nehéz időszak volt, melynek egy gyorsbüfé vetett véget. Kilenc hónap után már tudtam annyira németül, hogy egy török család felvett hozzájuk kisegítőnek a büféjükbe.

Ugyan csak napi 6 órát dolgoztam, viszont így több időm maradt nyelvet tanulni és a főiskolára koncentrálni. A török bácsi nagyon kedves volt és folyamatosan tanított németül, segített minden szempontból. Mivel a büfé családi vállalkozás volt, így nem volt gond egy hónapra hazaengedniük a vizsgaidőszakban. Ilyenkor teljesítettem a gyakorlati időmet egy szegedi óvodában és tehettem le a vizsgáimat.

A szegedi óvodában ugyancsak pár hónapot töltöttem, de a mentorom óriási hatással volt a későbbi pedagógiai pályafutásomra. Havlikné Rácz Andrea volt számomra a példakép, az igazán elhivatott, kreatív és lelkes óvodapedagógus. Ő ismertetett meg Thomas Gordonnal és ő adta kezembe először a T.E.T könyvet. De erről később…

Amikor óvodapedagógusként diplomáztam 2013-ban, már két éve Németországban éltem. Itt jött az első igazán komoly mélypont: mivel a lakást ahol laktam felmondta a főbérlő, így két hónapom volt kiköltözni.
Ekkor eldöntöttem, elegem van mindenből, én hazaköltözöm Magyarországra.

Friss diplomásként mégis csak ott mocorgott bennem, hogy mi lenne, ha mégsem mennék haza?!
Nem sok reményt fűztem az óvodai karrieremnek, mert a nyelvtudásom hagyott kivetnivalót magán, csak gyenge középfokon beszéltem. Mivel viszont felsőfokon tudok angolul, gondoltam megpróbálok angolul elhelyezkedni. Költözés előtt adtam magamnak egy hónapot. Ha találok óvodában munkát maradok, ha nem, hazaköltözöm.

Két hét alatt felvettek egy kéttannyelvű angol-német óvodába angol óvónőnek dolgozni. Maradtam hát a nagy „nyugaton”. És akkor kinyílt a világ.

Abban az óvodában öt évig dolgoztam.  Több, mint 13 nemzet pedagógusával és rengeteg különféle szemlélettel és nevelési irányzattal ismerkedhettem meg.

Mivel anyagilag stabilan álltam addigra, el tudtam gondolkozni végre egy képzésen. Beíratkoztam az addigra már régóta áhított Gordon képzésre. Erre a képzésre készültem már azóta, hogy mentorom, Andrea az egyik délutáni alváskor a kezembe nyomta a T.E.T.-et és azt ajánlotta, hogy olvassam el.
Hihetetlen, hogy milyen kis apróságokon múlik az ember sorsa, hogy merre fújja a szél. Ezúton is nagyon köszönöm Andinak, hogy foglalkozott velem és terelgette az utamat.

Dr. Karl-Peter Breuer Bonni akadémiáján először Gordon családtrainerré képeztem magam, majd a Dr. Breuer által írt és fejlesztett Óvodai Kapcsolatok („Erziehungspartnerschaften”) kurzusvezetővé váltam.

Igazán ezek után indultak meg a dolgok tudatosan. A német nyelv tanulását magántanárral folytattam. Felismertem a potenciált a képzésekben, amiket most már vezethettem. Felvettem a kapcsolatot több környékbeli továbbképző központtal és szemináriumtervezeteket küldtem nekik. Rengeteget küldtem el. Úgy gondoltam, hogy a Gordon módszer hasznos és mindenkinek meg kell ismernie. Nem csak az óvodai életben, de a mindennapos kapcsolatokban helye van a kommunikációnak és tudatos konfliktuskezelésnek.

Ezek után jött minden, mintha tervezett lett volna. Előbb csak két előadást tartottam „Én-üzenetekről” és „Aktív hallhatásról”, utána már szemeszterenként 4-5 felkérésem is volt. Az egyik továbbképző központ látott bennem és a pedagógiai hozzáállásomban fantáziát, és felkértek egy alapképzés egyik referensének.

Batancs Enikő

Tavaly óta már „Tagesmutter”-eket, azaz házi bölcsődei gondozókat tanítok óvodai munkám mellett, félállásban.

Úgy gondolom, hogy 8-10 év után lassan, de biztosan érik be mind az, amiért küzdöttem és kitartottam. Ugyan, abban az időben még nem tudtam mire lesz jó, ha sírva is, de bemegyek a húsüzembe marhalapockát csomagolni. Most látom csak igazán, hogy a kitartás meghozza a gyümölcsét, ha az ember felismeri a lehetőségeket és nem rest tenni érte.

Kattints ide

A kitartásom mellet természetesen sok más tényező is közrejátszott abban, hogy ott vagyok, ahol. Ez pedig a német emberek elfogadása és az, hogy mindig kaptam esélyt bizonyítani. Amikor az első előadásomat tartottam, még nyelvvizsgám sem volt, akadozott a fogalmazásom és rengeteg nyelvtani hibát vétettem. Amikor a résztvevőket megkérdeztem, hogy mennyire volt élvezhető az előadás, ezt mondták: „igen, hallható, hogy nem a német az anyanyelved. De ennél sokkal fontosabb, hogy szereted a gyerekeket és értesz hozzájuk. Mit sem ér a nyelvtan, ha az átadott tudás helytelen. Neked meg van a tudás, a nyelv pedig majd jön magától.

Hát nem fantasztikus ez a hozzáállás?! Ez az igazi arca Németországnak. Az, hogy adnak esélyt és nem csak papolnak arról, hogy egyenlőek vagyunk. Én tényleg az ő jó példájukból, saját bőrömön keresztül tapasztaltam és tanultam meg, hogy mit jelent az elfogadás, esélyegyenlőség, egyenlő jogok, humanisztikus hozzáállás. Természetesen tettem is érte.

Nem véletlen blogolok erről nap, mint nap a honlapomon. Nem véletlen állok ki a gyermekjogok és demokrácia mellett. Az ember olyan dolog mellet tud kiállni, amit megtapasztalt. Én ezt tapasztaltam, erről tudok hiteles információkkal szolgálni.

Előző bejegyzéseim hasonló témákban: