Demokratikusan nevelni nem könnyű!
De nem is nehéz és biztosan megéri!
Az ingyenes konzultációs időpontra 2022-ben már ketten jelentkeztek. Az egyik beszélgetésből dokumentáltam egy részletet (az anonimitásra ügyelve), témája a demokratikus nevelés volt, illetve annak nehézségei.
Olvass tovább!
Szerintem mindenkinek érdekes lehet.
Résztvevők:
Évi és Zsu, két anyuka akik közösen szerettek volna velem beszélni👩👩🦰
Enikő: ez lennék én 🙋♀️
Téma: demokratikus nevelés, döntéshozatal
A beszélgetés egy rövid bemutatkozás után konkrét kérdésekkel indult, majd kötetlen beszélgetéssel végződött. A beszélgetés egy részlete:
Évi: Nem értem pontosan, hogy mit jelent ez az egész. Mi nem politizálunk itthon, nem is szeretném elkezdeni.
Enikő: Igen, megértem, hogy otthon nem szeretnél kényes témákról beszélni, konfliktus forrása lehet. A demokratikus nevelés nem is azt jelenti, hogy otthon politizálunk. Ez egy hozzáállás, amit “viselünk”. Úgy, mint egy jeggyűrűt: rajtunk van, miután eldöntöttük, hogy igent mondunk. Néha persze levesszük, mert tud kényelmetlen lenni, de az idő nagy részében hordjuk. Ilyen a demokratikus nevelés is. Eldöntöm, hogy a gyermekem véleménye pont annyira fontos és értékes, mint bármelyik felnőtté. Azzal, hogy eldöntöm, hogy a gyermek véleményét, kívánságait és észrevételeit figyelembe veszem, máris rengeteg dolog történik.
Zsu: Szerintem ez azért nem olyan egyszerű. Mi van akkor, ha az öt évesem úgy dönt, hogy -3 fokban kabát nélkül menne óvodába? Vegyem figyelembe, hogy szerinte nincs hideg és hagyjam megfázni?
Enikő: Természetesen nem veszélyeztetjük a gyermekeket. Egy ilyen kérdésnél nem a kabát a lényeg, hanem a szabad akarat és döntés. A gyermek maga szeretné eldönteni, hogy mit csináljon. Ebben az esetben hallgassuk meg, magyarázzuk el neki és utána kérdezzük meg, hogy szerinte mi lenne a megoldás, vagy ajánljunk neki fel alternatívát, ami közelít van az ő elképzeléséhez, de mi is tudunk vele élni. Mondjuk így: “Bence, ma nagyon hideg van és ha nem veszel fel kabátot, megfázol. Így nem engedhetlek ki az utcára, nem szeretném, hogy beteg legyél. Mit szólnál, ha kabát helyett két pulcsit vennél fel és a széldzsekit?”
Zsu: Ez olyan szépen hangzik, de kinek van ideje reggel erre?
Enikő: Attól tartasz, hogy a rohanásban nincs ilyen beszélgetésekre idő.
Zsu: Pontosan. Reggel mindig rohanunk, hogy Peti beérjen a suliba, Bence pedig az óviba.
Enikő: Igen, ez általános probléma. Az idő nagyon fontos a beszélgetésekre. Ha aznap reggel nincs időnk diszkutálni, akkor térjünk vissza erre délután. Az esetek nagy részében oka van annak, ha egy gyermek vehemensen kiáll valamilyen döntése ellen vagy mellet. Lehet, hogy csúfolták a kabátját? Esetleg melege szokott lenni? Lehet, hogy büszke a piros pulcsijára és nem szeretné eltakarni? Olyan sok oka lehet. Minden viselkedésnek van egy érzelmi háttere. Mindegyiknek.
Évi: Na jó, de nem állhatok le minden kis apróság miatt beszélgetni. Nem vagyok pszichiáter!
Enikő: Tényleg nem vagy az, én sem. És nem is kell mindenről vitatkozni a gyermekkel. Itt had kérdezzek vissza: Neked miért olyan fontos az, hogy te irányíts mindent?
Évi: Nem akarok mindent irányítani, de vannak dolgok, amibe nem engedek beleszólást.
Enikő: Tehát mindent nem akarsz irányítani, mégis sok dologban nem hagyod magad meggyőzni.
Évi: Ha van rá érthető indok, akkor rendben van. de sok mindenre nincs.
Enikő: Ha abból indulunk ki, hogy minden viselkedésnek van érzelmi háttere, akkor igen is minden viselkedésre van indok. Ezt pedig hogyan máshogy tudhatnánk meg, mintha megkérdeznénk és megvitatnánk? Csak így ismerhetjük meg a gyermek indokait, okait és véleményét és a gyermek csak így tudja megérteni, hogy mi bizonyos helyzetekben miért nem tágítunk a döntésünk mellől – például túl hideg van és megfázik. Itt jön a képbe a “politika”. Demokráciáról akkor beszélünk, ha a felek egyenrangúak és a véleményük egyformán számít. A demokráciában hozunk fel érveket és ellenérveket a másik meggyőzésére, majd szavazással döntést hozunk. A családi életben persze kevés lehetőség nyílik a szavazásra, ez egyértelmű. Viszont demokratikus nevelésre törekedhetünk, ha a gyermekkel dialógban állunk, azaz folyamatosan megbeszéljük, hogy mi, miért történik és a változtatásokra nyitottak vagyunk. Azzal, hogy a gyermek véleményét és kívánságát meghallgatjuk, megértjük őket és hagyjuk magunkat befolyásolni, majd olyan döntést tudunk hozni, ami többé kevésbé mindenkinek jó.
Zsu: Olyan nincs, hogy mindenkinek mindig jó.
Hallottál már a participációról?
A pedagógiában a gyermekekkel való közös döntést participációnak nevezzük. Nézz meg erről egy 30 perces videót és mélyítsd el a tudásod!
Kattints ideEnikő: Nem, ebben igazad van. Nem is azt mondtam, hogy mindenkinek mindig jó. Csak azt, hogy többé- kevésbé. Meghallgatjuk egymást és közösen mérlegelünk, fenntartjuk az elfogadó légkört. Ha úgy döntök, hogy a gyermek ma pedig felveszi a kabátot, mert nincs idő vitatkozni, akkor este a vacsoránál visszatérek rá. Mondjuk így: “Reggel nagyon utáltál kabátban menni óviba. Nem értem, hogy miért. Mi a baj a kabáttal?” Miután feltártuk az okokat, megbeszéljük, hogy másnap hogyan is legyen. Vagy felajánljuk, hogy ezért cserébe ma ő választhat vacsorát, vagy nekünk pizsamát. Igazából csak a fantázia szab neki határt, hogy hogyan oldjuk meg a kabátos dolgot. Ez egy kicsit önreflexió is: milyen határok vannak, amit a gyermeki döntés nem befolyásolhat, és mi az amivel én (felnőtt) tudok élni, mikor tudok én a gyermekhez közeledni. Egyfajta adok – kapok. A felnőtt nem csak elvár, hanem le is ad az igényeiből, a kontroll pillanatokból és csak a fontos dolgokban hoz döntést. A demokratikus hozzáállással nem azt várod el, hogy a gyermeked “funkcionáljon”, hanem meg akarod érteni, hogy mi zajlik benne és azt szeretnéd, ha ő is értene téged. Így éred el, a kívánt viselkedést, de azt is elfogadod, ha valami miatt nem úgy történik, ahogyan azt te gondolod és szeretnéd. Fontos, hogy tematizáljuk a dolgot, mondjuk el, hogy ő mit érzett reggel és tudjuk, hogy nehéz volt neki, mert nem akarta felvenni azt. Ezzel mutatjuk, hogy megértjük őt és fontos a véleménye, de vannak helyzetek, amiben ő még nem dönthet. Viszont sok minden másban igen! Akár kérdezzük meg ilyenkor: “Milyen döntésekbe szólhatsz bele? Szerinted miről tudsz már egyedül dönteni?”
Évi: Én eddig azt hittem, ha demokratikusan nevelek, akkor mindent rá kell hagynom. De ez kicsit inkább olyan, mintha a gyerekem felnőtt lenne. Meg kell vele beszélnem a döntéseimet. Azért ez nem könnyű, elég nekem a férjem! (nevetés)
Enikő: Pontosan, fején találtad a szöget! A demokratikus nevelésben a gyermeki véleményt pont annyira komolyan vesszük, mintha felnőtt lenne. Ettől persze ő nem válik felnőtté, csak a korának és fejlettségi szintjének megfelelő kérdésekben adok a véleményére és igen is megkérdőjelezem a sajátomat. A pénzügyi kérdésekbe nem vonom be, mert tudom, hogy nem érett még rá 4-5 évesen, hogy átlássa ezt a komplex rendszert. De megkérdezhetem a szobafestésnél a fal színéről, eldöntheti, hogy milyen ruhákat vegyen fel, mi legyen a vacsora, mennyit egyen a levesből, fürödjön vagy tusoljon, stb.
Zsu: Akkor igazából sokkal több “lényegtelen” döntést bízzunk rá és a fontos dolgokban döntsünk mi.
Enikő: Részben igen. Viszont ne feledjük el, hogy ami nekünk lényegtelen, az neki nagyon sokat jelenthet. Így érzi, hogy ő is épp olyan fontos, mint apa vagy anya, neki is van döntési joga a családban. Azt pedig, hogy a fontos dolgokba nem szólhat bele, inkább úgy mondanám, hogy a fontos dolgokba is véleményt nyilváníthat, meghallgatjuk és komolyan vesszük a véleményét, de a végső döntést egyértelműen mi hozzuk meg.
Évi: Kicsit összezavarodtam. Most akkor közösen hozunk döntést vagy nem?
Enikő: Is- is. Vannak döntések, amit a gyermek hoz meg. Ilyenkor mi a beszélgetéssel terelgetjük a döntéshozatalban, a mi véleményünk másodlagos. Vannak viszont döntések, amit mi (felnőttek) hozunk meg, de a gyermek is elmondhatja a véleményét.
Zsu: Akkor tegnap, amikor bevásárlás közben a tejes hűtő előtt állva megengedtem Petinek, hogy az epres joghurtot válassza, holott tudom, hogy úgysem fogja megenni, az akkor demokratikus nevelés?
Enikő: Ez egy igen jó példa. Te tudod, hogy ő nem fogja megenni az epres joghurtot, mégis engedted, hogy ő döntse el, hogy mit vesz ki a hűtőből. Mérlegelted, hogy a 200 forintos joghurt kidobása nem egy nagy gond (vagy ,hogy végül úgyis te eszed meg), neked ez belefér és hagyd az ő döntésének teret. Pontosan. Vannak nehezebb körülmények között élő családok, akiknek a 200 forintos tétel is számít, az az anyuka valószínűleg máshogy döntene. Az viszont egy megint másik kérdés, hogy mit reagálsz otthon, ha elkeseredve sír, hogy neki nem ízlik a joghurt, Bence pedig vidáman eszi az övét.
Zsu: Pont ez is történt…..
Előző bejegyzéseim hasonló témákban:
One Comment
Comments are closed.