| |

Óvodai kapcsolatok a pandémia alatt

Kommunikáció a humanisztikus emberkép jegyében

Ezt a cikket az “Óvónők Lapja – romániai magyar óvónők országos szaklapja” megbízásából készítettem, 

amely a 2021-2022/60. számában jelent meg.

A Koronavírus nem várt nehézségeket zúdított az amúgy sem stresszmentes óvodai mindennapokba. Több, mint két éve kénytelenek vagyunk megváltoztatni a jól bevált rendszereket és napirendet, hogy mi is és környezetünk is a legnagyobb biztonságban legyen. Ez a változás nem csak a rutintevékenységekre, de az óvodai kapcsolatokra istette a bélyegét. Az óvodapedagógus – szülő kapcsolata megérezte ezt a nem ideális helyzetet: sokkal kevesebb idő jut a beszélgetésre és a kérdések tisztázására, a fontos beszélgetéseknek is sokszor „két ajtónyitás között” kell megtörténnie.

Oka ennek az, hogy a pedagógus kapacitásai végesek, a szabályok igen szigorúak és mindenképpen be kell őket tartani. Mivel a sajátos nevelési igényű gyermekek száma nőtt az elmúlt években1, így a szülőkkel való eredményes kommunikáció még égetőbbé vált. Nincs időnk félreértésekre és a nézeteltérések szőnyeg alá söprésére, a gyermekek jóléte és fejlődése a cél. 

Hogyan valósul meg a sikeres kommunikáció a nehezebb időkben?

Egymás meghallgatása és megértése, valamint sajátos helyzetének elfogadása még nagyobb fontosságúvá vált.

 

Mint Carl Rogers, „a humanizmus atyja” írja: „A feltétel nélküli elfogadás a legnagyobb élmény, amelyet egy ember átélni képes.”

Furcsa, de tényleg csak ennyi a kulcs: elfogadás és értékelés mentes meghallgatás. A pedagógusnak nem kell egyetértenie a szülővel és nem kell jónak gondolnia a viselkedését. Azzal, ha meghallgatja a szülőket értékelés és felesleges kommentár nélkül, a szülő megtapasztalja az elfogadást, ami utat nyit az őszinte beszélgetésre. Ez a kommunikáció kulcsa a nehéz időkben, akkor is, amikor a szülők esetleg ingerültebben szólnak hozzánk. 

"Maga aztán csak tudja, egész nap csak játszik a gyerekekkel!"


A frusztrált szülő az esetek nagy százalékában nem az óvodapedagógus személyére haragszik, hanem az adódott helyzettel van gondja.

Túlterhelt, ingerült és igyekszik eleget tenni a család és társadalom elvárásainak – rengeteg oldalról nyomás nehezedik rá, pont úgy, mint a pedagógusokra is. Nyomás alatt pedig sokkal nehezebb empatikusnak lenni és a saját nézőpontunktól elvonatkoztatni. Ennek a következménye az, hogy könnyebben megsértődnek a felek, mert kritizálva érzi magukat és ezért nem megfelelően reagálnak. Ez egy teljesen átlagos emberi reakció.2 

“Egész nap csak benn játszanak a gyerekek, nem csinálnak semmi mást. Nem igaz, hogy nincs idő kimenni az udvarra!” 

Konfliktushelyzetben ugyan azt az élethelyzetet máshogyan élik meg a felek. Amikor a szülők a nemtetszésüket fejezik ki, akkor szubjektívan írják le a helyzetüket, pont úgy, ahogy ők azt megélték. Ez nem jelenti azt, hogy bármelyik nézőpont igaz vagy hamis lenne, felesleges is azon vitatkozni, hogy kinek van igaza. Mindketten másképpen látják a dolgokat, mert másképp élték meg azt. Egyik sem kevésbé valós, mint a másik, mindkét nézőpont igaz. 

Amennyiben tudatosítja a pedagógus, hogy nem a személyüket kritizálja a szülő, könnyebben válnak a kommunikációs stratégiák “mestereivé”. A kritikus megjegyzéseket a megfelelő „füllel” kell meghallani, ha sikeresen szeretnénk a konfliktusokat megoldani. 

Keress meg a közösségi média plattformjain is:

Erre Friedemann Schultz von Thun 4 fül modellje áll rendelkezésünkre.3 A 4 fül modell szerint sok félreértés akkor történik, amikor nem a megfelelő módon halljuk meg az üzenetet és feleslegesen tovább gondoljuk a dolgokat annál, mint ami. 

Alapvetően 4 szinten (4 féle füllel) tudjuk a kimondott üzeneteket dekódolni: tartalmi szint, kapcsolati szint, önkifejezési szint és cselekvési szint. Az, hogy melyikkel füllel halljuk meg az információt gyakorolható és befolyásolható. 

Nézzünk egy hétköznapi példát, amikor az egyik szülő a következőket mondja: „Nem igaz, hogy ma sem voltak kinn az udvaron a gyerekek”. 

 

Amennyiben a „kapcsolati” füllel halljuk meg az információt, úgy könnyen szemrehányásnak vesszük a hallottakat.   

Ebben az esetben magyarázkodásba kezdünk. Elmeséljük a szülőknek, hogy “nem volt lehetséges az udvarra menetel, mert nincs elég óvónő és helyettesíteni kellett, vannak beszoktatós gyerekek, két gyermeket át kellett öltöztetni ebéd előtt és a kiscsoportosoknak az udvarra menetelhez rengeteg támogatásra van szükségük öltözés közben és ez aznap délelőtt ez nem volt vállalható az óvónőhiány miatt.” 

Azzal, ha magyarázkodunk, csak magunkról osztunk meg információkat. A szülő nem érzi azt, hogy megértettük őt, mert mi sértődötten csak a saját érzéseinkkel vagyunk elfoglalva és megpróbáljuk magunkat jobb színben feltüntetni.

Ennek következménye az, hogy a szülő a frusztrációját továbbra is megjegyzésekbe burkolva fogalmazza meg.: „Ez akkor sem elfogadható! A friss levegő nagyon fontos korona időben, ha nem mennek ki a gyerekek, azzal csak veszélyezteti őket”.  

Érzi? A magyarázkodás nem megfelelő kommunikációs módszer, hibáztatási spirálba keveredünk bele, ami sem a szülőn nem segít, sem pedig a konfliktus megoldásán.  Ide-oda passzoljuk a nem létező labdát. 

Mi a vereségmentes kommunikáció titka?

Amikor a gyermek viselkedését kritizáljuk, a szülő is kritizálva érzi magát - bármennyire is óvatosan fogalmazunk. A nehéz témák megbeszélését igen jól elő kell készíteni, hogy megmaradjon a jó kapcsolat szülő és pedagógus között. Hogy hogyan?

Olvass tovább...

Óvodapedagógusként a szülő által mondott információt igyekezzünk az „önkifejezési” füllel meghallgatni: azaz induljunk mindig abból ki, hogy a szülő saját magáról szeretne velünk információt megosztani, a kimondott szavaknak érzelmi háttere van. A szülő panasza a helyzet szubjektív megéléséből fakad, az érzelmei irányítják a gondolatait, nem pedig a pedagógus személyével van gondjuk. 

Miután az „önkifejezési” füllel dekódoltuk az információkat, már csak arra van szükségünk, hogy a szülőket ítéletmentesen meghallgassuk. 

 

Amennyiben a Thomas Gordon által kidolgozott „aktív hallgatással más néven értő figyelemmel reagálunk az ilyen, és ehhez hasonló helyzetekre, úgy megelőzhetjük és nagyobb számmal vereségmentesen oldhatjuk meg konfliktusainkat.4 Az értő figyelem a Gordon-Modell egyik fontos része, melynek használatával közvetett módon segítjük a beszélgetőpartnerünket (jelen esetben a szülőt) a saját problémái megoldásában. 

 

Az aktív hallgatással való meghallgatás lényege az, hogy csak azt halljuk meg, amit a beszélő fél ténylegesen mond nekünk és a hallottakat az mögöttes érzelmek megfogalmazásával tesszük egyértelművé. Az aktív hallgatás megkönnyíti a mélyen rejlő, tényleges problémák feltárását.5 Nem hallunk bele egyéb megjegyzéseket, nem teszünk fel kérdéseket, ami a beszélgetést egy bizonyos irányba terelné és nem próbáljuk elemezni a helyzetet.  Azzal, ha a reakciónk objektív (tárgyilagos) marad, a szülő úgy érzi, hogy komolyan vesszük őt és megértettük mit szeretne mondani.  Miután a szülő azt érzi, hogy megértettük őt és komolyan vesszük az aggodalmait, úgy ő is könnyebben látja át a mi helyzetünket és nehézségeinket.  

A beszélgetés egy lehetséges lefolyása az "önkifejezési" füllel való meghallással és aktív hallgatás használatával:

 

Szülő: Nem igaz, hogy ma sem voltak kinn az udvaron a gyerekek. 
Pedagógus: Nehezményezed, hogy a gyerekek ma nem voltak kinn a friss levegőn. 
Szülő: Igen, pont a korona időszakban ez nagyon fontos lenne.  
Pedagógus: Értem, tehát aggódsz a vírus miatt. 
Szülő: Természetesen. A friss levegőn kevésbé terjed a vírus, ezért is jó lenne, ha mindennap kimennének a gyerekek az udvarra. Nem szeretném, ha megbetegedne a kislányom. 
Pedagógus: Félted a lányodat ebben a fránya helyzetben.  
Szülő: Igen, nagyon is. Nem tudok otthon maradni vele, ha megbetegszik. Lassan kirúgnak a sok betegszabadságom miatt. 
Pedagógus: A vírus ténylegesen megnehezítette az életeteket, az állásod is veszélyben van. Biztosíthatlak róla, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt. Vannak viszont olyan napok, amikor nem megoldható az udvarra menetel. Amikor nem megyünk ki az udvarra, nekem is nehezebbek a napjaim, de sajnos jelenleg így tudunk csak dolgozni. 
Szülő: Tudom, hogy nektek is nehéz. De szeretném, ha figyelnétek erre. 
Pedagógus: Rendben. 

Ebben a beszélgetésben a pedagógus nem vette kritizálásnak a szülő megnyilvánulását, aktív hallgatással meghallgatta és elfogadta a szülő aggodalmait, érzelmeit szavakba öntötte – “Nehezményezed…, Aggódsz…, Félted a lányodat…”. 

Nem értékelte a hallottakat és nem tett fel felesleges kérdéseket, nem szabadkozott vagy magyarázkodott, mégis könnyedén haladt a beszélgetés. A szülő azt érezte, hogy a pedagógus őt megértette, így szívesen nyílt meg és osztotta meg a gondolatait. Nincs hibáztatás, ujjal mutogatás, nincs félreértés és a legfontosabb, hogy nem sérül a szülő – pedagógus kapcsolata. Ez a kapcsolat az, amire a legnagyobb szükség van az óvodában. A szülőnek szüksége van az óvodapedagógus támogatására és megértésére, pont úgy ahogy a szülőknek a pedagóguséra. Egymás nélkül nem megy. 

Az értő figyelem használata sok önreflexiót és gyakorlást igényel, de minden esetben megéri. Ezáltal tud fennmaradni a jó kapcsolat, ami a sikeres együttműködés feltétele. Ne felejtsük el: a gyermekek érdekeinek képviselete mindkét fél célja. Azzal, hogy megtanulunk jól kommunikálni, teszünk a gyermekekért is. 

Az aktív hallgatás technikája

Az aktív hallgatás eredendően Carl Rogerstől származik, melyet Thomas Gordon tovább dolgozott, hogy ne csak a pszichoanalízisben, de a családi kapcsolatok ápolásában is lehessen használni.

Megtudnád, hogy hogyan tudsz aktív hallgatást gyakorolni,amikor a gyermek panaszkodik?

Olvass tovább...

Similar Posts